2009. március 29., vasárnap

Gordon Ramsay citromtortája



Pár héttel ezelőtt egy szülinapra adtam elő, a recept sem túl bonyolult, de az eredményt egyértelműen azzal tudom érzékeltetni, hogy az egész torta elfogyott 5 ember által egyetlen délután alatt. Nem szokott ez megesni tortákkal.


Tehát a hozzávalók 5-8 személyre

500 gr édes omlós tészta*
2 nagy vagy három kis tojás
4-5 nagy tojássárgája
180 gr demerara nádcukor
2 dl nagyon jó minőségű sűrű tejszín (Cserpesnek van)
2 egész citrom leve
Creme frainche a tálaláshoz**
**recept Váncsa könyvében, nálam mascarpone és tejföl keveréke helyettesítette

A tésztát kinyújtom majd kibélelem vele a kapcsos kör alakú tortaformát, oldalát is, alját is. Szerintem kell a fél kiló tészta, bár Ramsay csak 300 grammot ír. Kinek hogy. Hűtőbe teszem 20 percre. Sütőt 190 fokra előmelegítem, tortaformát kibélelem sütőpapírral vagy alufóliával és sütőbabot (lehet rendes nagy szemű bab, rizs, vagy apró hamis babszemek, konyhafelszerelés boltban kapható jobb helyeken, ám némiképp felesleges, a bab ugyanúgy megteszi) szórunk a tetejére. Azért érdemes így elősütni, mert az eredményünk teljesen egyenletes sütemény felület lesz. 15 percre sütőbe teszem a tésztát babostul. Kiveszem, leszedem a papírt, babot és visszateszem még 5 percre. Kicsit barnás lesz, de nem ijedünk meg, így van rendjén. Később már csak nagyon alacsony hőfokra kerül vissza, akkor pedig nem sülne meg a tésztánk.

Tálban felverem a tojást, tojássárgákat, cukrot majd hozzákeverem a tejszínt. Végül a két citromunk levét. A krémet a tortalapba öntjük és 50-60 percig sütjük 110!!! fokon a süteményt. Mikor kivesszük a közepe még enyhén lágy, de a hűlés közben megszilárdul.

Tálaláskor lehet rá porcukrot égetni akinek van konyhai lángszórója, vagy simán csak porcukrozni is. Nekem ahogy írtam a tejfölös mascarpone ment mellé a tányérra, de akinek nincs meg a Váncsa könyve hamarosan előkotrom, hogyan is kell creme frainche-t előállítani házilag.

*Édes omlós tészta, 500 gr: 125 gr szobahőmérsékletű vajat 90 gr demerara nádcukorral nem túl finomra keverünk, turmixban vagy robotgépben. Esetleg kézzel, úgy is jó lesz. Megy hozzá egy nagyobb tojás, gyúrás, 250 gr simaliszt, gyúrás, lapítás, hűtő. Fél órát várunk vele hűlni nyújtás előtt. Ennyi.

Nagyon állati finom, szóval hajrá.

M.

Ui.: Megtaláltam a receptet Jamie könyvében is, szóval lehetne akár Jamie citromtortája is, vagy akár az enyém némi módosítást követően:o).


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése