2009. április 20., hétfő

Csontos borjúkaraj almás zellerpürével

A dolog úgy néz ki, hogy kimegyek a piacra és ami megtetszik, valamint éppen a pénztárcám is engedi azt megveszem lesz ami lesz alapon. Utána a hűtőmben alapanyagok vannak, nekiugrok a netnek, vagy éppen nem, mint az előző citromos csirkemellnél sem volt rá szükség, és próbálok rittyenteni belőle valami táplálót. Most lett három szelet borjúkarajom, csonttal együtt, természetesen ugyanonnan ahonnan eddig is beszereztem a "nem-baromfi" húsokat. Rohadt gyorsan kellett a kaja, mert természetesen megint elhúzódott a délelőtt, így három óra felé már igencsak korgó gyomorral nem volt időm báránycsülökre várni, ami pedig most figyel alacsony hőfokon a sütőben. Később róluk is.

Hozzávalók 1 férfi és 1 női személyre:o)*

Hús
3 szelet csontos borjúkaraj
5 dkg finomliszt
só és frissen őrölt bors
1 szál póréhagyma
2 szál friss rozmaring
10 dkg vaj
3 evőkanál olívaolaj
2 dl édes egri merlot
1 evőkanál balzsamecet

Zellerpüré (kb. 4 adag)
1 olyan kétöklömnyi zeller
2 alma
1 kisebb vöröshagyma
2 dkg vaj, 3 kanál olívaolaj
2 dl tejszín
1 szál rozmaring,
Só, bors, szerecsendió
2-3 evőkanál burgonyapehely (passzírozott 2 kis főtt krumpli még jobb)
Kevés csirkealaplé ha van, ha nincs, magam részéről a víz is megteszi

A hússzeleteket sózzuk borsozzuk, kevés lisztbe hempergetjük, majd mindkét oldalukat 3 kanál olívaolajon 1-1 percig odakapatjuk. Beleteszem a vajat a serpenyőbe, leveszem a lángot és 5-10 perc alatt készre sütöm a húst. Kiszedem a húst, előmelegített tányéron lefedem alufóliával és jöhet a mártás. A visszamaradt vajba beleteszem a póréhagyma fehér részét vékonyra szeletelve, a rozmaringot apróra vágva, párolom olyan 10 percig maximum. Felöntöm a borral felveszem a lángot és az egészet körülbelül a negyedére sűrítem. A végén a balzsamecettel készre ízesítem.

A zellert, hagymát és almákat kockázom majd odateszem a vajas olívaolaj keverékre párolódni. Ha kész, pürésítem, felöntöm tejszínnel és kevés vízzel (alaplével), majd a végén némi burgonyapelyhet keverek a püréhez. Só és még egy kis bors, akinek úgy ízlik jobban.

Tálalva ilyen lett:


Hamarosan jön a csülök!

*nekem elég volt az egy szelet, embernek nem.

M.

3 megjegyzés:

  1. A tyúkot hol veszed? A hentesedet ismerem! :)

    VálaszTörlés
  2. Hátul mész be az őstermelőknél a Nagycsarnokba és azonnal ott van egy baromfis. Kakasuk, meg kakasheréjük, meg tyúktojásuk is van folyamatosan, egészen moderált áron minden. Normál áron. Őstermelő: fogatlan néni, ha bemész hátulról akkor jobb oldalt a füstölt húsossal szemben. Óriási "arc" a mami. Gombásokat kerülöm, csak ha nagyon felszívtam magam és nagyon kell a rókagomba akkor pakoltatom meg a szatyrot (mert az egy szatyrot mindig megrakja) akkor bemond egy összeget, azt negyedelem, ha nem megy bele ott hagyom és akkor utánam kiabál, hogy a rák egy ki a belem, na itt van vigyem:-)...

    VálaszTörlés