2010. május 22., szombat

Hamvas Béla: A bor filozófiája

Hamvas Béla (Eperjes, 1897. március 23. – Budapest, 1968. november 7.):

A bor filozófiája

Hamvas a felfoghatatlan

XIX. század végén született írónk Hamvas Béla, talán az egyik tökéletes bizonyítéka a lélekvándorlásnak. Egy olyan világban kereste, kutatta a lélek válaszait, amikor az embereknek jegyre (vagy arra sem) adták ki az alapvető élelmiszereket, miközben Hitler a világ leigázásán és többek között a zsidók kiírásán munkálkodott. Honnan csöppent közénk egy ilyen ember és honnan szívta azt az elemi erőt, amivel éber tudott maradni, hogy raktárosi munka mellett, B-listás száműzöttként éjszakánként megírhassa esszéi nagy részét? Írásai egytől egyik közérthető szavakkal fogalmazzák meg a máig időszerű kérdéseket, gondolatai energiabombaként löknek az út irányába, ahonnan az indulást követően már reménytelen és talán felesleges is visszafordulni. A gondolkodó magyar ember bizton eljut életében arra a pontra, amikor kezébe veszi valamelyik írását, és akár a teljesség hiányával magáévá teszi egy utánozhatatlan ember mélységeit, egy olyan emberét, akit maga Weöres Sándor is tanítójaként aposztrofált.

Végül is ketten maradnak

Isten és a bor”

Hamvas Béla: A bor filozófiája

Vagy a bor metafizikája? Hamvas kiemeli, hogy eredetileg címnek A bor metafizikáját szánta, de félt, hogy ezzel az indítással senki nem venné kezébe írását. Belegondolva akár egyet is érthetünk vele, hiszem a meta szó, nem beszélve a fizikáról, továbbmegyek a kettő összeboronálva metafizikának meglehetősen ijesztőnek hat, pedig a magyarázat és a logikus filozofálgatás olyan alapvető dolgokat boncolgat, melyekbe belekötni felesleges, megértéséhez pedig tökéletesen elegendő az átlagos szellemi képesség is.

A mai világban, ahol a túlfogyasztást sulykoló reklámok bűvöletében milliók híznak több száz kilósra mindenkinek javára válna, ha néha-néha elmélyedne egy falat kenyér, vagy korty bor elfogyasztása közben, hogy az az étel, ital honnan származik, miért issza, eszi, és a lassú vagy éppen gyors élvezetet követően elégedettséggel hátradőlve nyugtázhatná, ma is volt mit ennem és van még időm egy szivarra is akár. Nem kell hozzá vallásos áhítat, hogy megálljunk egy-egy ilyen pillanatra és érezzük az áldást, melynek részesei lehetünk egy finom vacsora vagy éppen jó pohár bor fogyasztása közben. Sokszor ugyanis elfelejtjük, és szinte alanyi jogon toljuk magunkba a libacombot vagy éppen a krumplis tésztát, hiszen oly mindegy, már néha azt sem tudjuk, mi van előttünk a tányérban. Pedig dehogy mindegy!

Meglehet az elmúlt évek gazdasági válsága sok embert tett munkanélkülivé, de van, akit ez sem tántorított el a hedonizmus jó értelemben vett gyakorlásától. Lehet, hogy az emberek kevesebb bor vesznek, kevesebb drága alapanyagot szereznek be vacsorájuk elkészítéséhez, de az, akinek ez a vonal fontos, nem kell, hogy sok dolgot feladni kényszerüljön a hazai áru válogatása közben, hiszen a jó magyar bor nem feltétlenül 1500,-Ft/üveg árnál kezdődik. Hamvas könyve igen távolról közelíti meg a gasztronómiai körökben is méltán népszerű vonalat, mi szerint a bor az élet, a szerelem, a szexualitás és a csók maga, bort inni pedig szinte kötelező egy magát valamire is tartó magyar embernek. Reggelire, ebédre, vacsorához és baráti beszélgetésekhez egyaránt. Lugas alatt, hegyoldalban, a Balaton vagy éppen a tenger partján, a frissen vásárolt füstölt hal mellé az első helyi ivóban, amibe belefut az ember. De akkor és ott is csak a legszomjasabb pillanatban.

Az ivás a szerelem legközelebbi rokona. A bor olyan volt, mint a cseppfolyós csók.” (Hamvas Béla: A bor filozófiája)


Persze nem mindegy, hogy hogyan, mikor és milyen mennyiségben adózunk az élvezetek oltárán. „Mikor igyak, mikor ne?” – teszi fel a kérdést, ám rögtön megkapjuk rá a választ. „Bárhol, bármikor, bárhogyan.” És tényleg. Szinte nincs olyan helyzet, amiben a bort szerető ne találna egy olyan típust, ami adott évszakhoz, vagy akár napszakhoz köthető. Megszemélyesíti a bort, egyes szám harmadik személyben beszél róla, szinte szerepelteti, becézgeti, láttatja, sétáltatja, barátjaként tekint rá. Hatalmat ad a kezébe mellyel az ateisták legyőzhetők lennének.


A bor spirituális olajtartalmú ital. Minden borban kis angyal lakik, aki ha az ember a bort megissza, nem hal meg, hanem az emberben lakó megszámlálhatatlanul sok kis tündér és angyal közé kerül. Amikor az ember iszik az érkező kis géniuszt a már bent lévők énekszóval és virágesővel fogadják. A tündérke el van bűvölve és az örömtől majd meggyullad. Az emberben ez az örömláng árad el, és őt is elragadja. Ez ellen nem lehet védekezni. Ezért mondom, hogy egy pohár bor az ateizmus halálugrása.” (Hamvas Béla: A bor filozófiája)

A könyv harmadik részében, aminek címe a bor szertartástana, vázlatszerűen csoportosít fajtákat vidékek szerint, költői képekben mutatja be egy-egy bor karakterét, a benne rejlő lehetőségeket és a borhoz illő ételeket. Igen, Hamvas a borhoz választja az ételt nem pedig a fogásokhoz ajánl szárazat, édeset, homokit vagy somlait például. Az olvasónak szinte nyála csöppen, amikor kitér a borkorcsolyákra és azon mereng, vajon melyik a jobb, a szalonna-kenyér-paprika vagy a sülthal-kenyér-olajbogyó párosítás. Nehéz is egy pohár bor nélkül olvasni a sorokat, a borra pedig rögtön jól esik egy falat sajt, esetleg kenyér. De az áldást, tudják, azt ne feledjék soha.

Tudom, hogy ezt a szót, Isten, ki se szabad ejtenem. Mindenféle más neveken kell róla beszélni, mint amilyen például a csók, vagy mámor, vagy főtt sonka.” (Hamvas Béla: A bor filozófiája)


Igen, ebből is látszik, hogy a humor is végigkíséri a könyv lapjait, mellénk szegődik akarva-akaratlan, hiszen a szerző végtelen optimizmusról tanúbizonyságot adva vázolja a borok osztályozását például hangok, színek vagy éppen spirituális csoportosítás szerint, teljesen elvonatkoztatva attól az egyszerű ténytől, hogy bizony a bor nem más, mint alkohol, tehát a mennyiség nem biztos, hogy mindenkinél a hamvas-féle 3,5-4 deci. Abban viszont sok olvasó egyet érthet vele, nem mindegy, hogy a bor fajtája szerint milyen pohárba töltünk, mikor fogyasztunk és nem utolsó sorban kivel fogyasszuk el a csodálatos nedűt. Végtelen türelemmel és lendülettel magyarázza például találkozását a Tihanyi gyökérkeserűvel, amire ha ma rákeresünk az Interneten, még csak egy aprócska jegyzetet sem találunk róla. Rengeteg méltán népszerű bor tűnt el a süllyesztőben az elmúlt évtizedek alatt, halványodtak a régebben népszerű borvidékek fényei, és került előtérbe egy-egy divatosabb terület, mely területek borait a többihez hasonlítva csillagászati áron szerezhetjük be. Vajon mit szólna Hamvas Béla, ha ezeket a sok esetben indokolatlan árkülönbségeket saját bőrén tapasztalná? Nem volt sem fukar, sem puritán, sőt gondolatait A bor filozófiájában éppen a róluk szóló elmélkedéssel indítja és halad tovább az informatívabb hangvételű fejezetek felé, mégis azt gondolom, hogy a borvidékeink közti mai szórás nem feltétlenül nyerné el tetszését és nem örülne szíve csücske, a Balaton-felvidéki borok népszerűség vesztésének sem. Vajon kinek és miért „köszönhetjük” ezt a változást és miért hallunk egyre kevesebbet például az alföldi borokról?

ha te azt mondod, az Alföldön csak pancsolt bor van,

mondok valamit, hülyegyerek, ott van a Frittmann,” (Belga: Boros, dalszöveg)

Lehet, hogy a mindent felforgató, több dalszövegük betiltását megélő Belga fiúk is olvasták A bor filozófiáját?

mi van itt, nézzük! milyen a hangulatod?

Kóstoljunk rá fajtát és évjáratot

a cuvée arra jó

a kadarka amarra jó

vagy egy '97-es a legrosszabból

meló után ez a legjobb” (Belga: Boros, dalszöveg)

Gondoljanak csak bele, ha Hamvas élne, biztosan hallgatna Belgát és örömmel töltené el a fiúk ez irányú törekvése. Őt, a hegyi bor szerelmesét sem kellett meggyőzni az alföldi bor fontosságáról, a balatoni határozott helyéről, sőt, voltak helyzetek melyekben kizárólag az említett isteni italból fogyasztott. Kategorizálása szerint a villányi kizárólag bálba való, a somlai pedig nem kerülhet fiatal, hozzá nem értő ember kezébe. A somlait az aggastyánok, bölcsek borának aposztrofálja, úgy mondja, benne rejlik a tűz, az a spirituális erő, mellyel igen kevés bor rendelkezik országunkban. Ha már országoknál tartunk, van a könyvben egy másik megosztás is, ám ezt kizárólag népekre vetíti egészen egyszerűen. Vannak pálinka,- és bor országok. Nem takart ellenszenvvel fogalmazza meg a pálinka irányába elkötelezett országok népeinek jellemzőit, itt is, ahogy többször a könyvben felüti a fejét a kemény kritika, nem kímél senkit, leplezetlen fölénnyel oktatja ki az hitetleneket és kikéri magának a fölényeskedő jelzőt. Sok helyen érinti a politikát, az akkori vezetést lenézőn ateistának titulálja, akiktől az ember nem várhat persze semmit, főképp nem a bor végtelenségig elkötelezett szeretetét. Hamvas él. Benne él a borban, a nőkben, akiket szeretett, bennünk lélegzik, amikor sorait olvassuk.

Írásai egytől-egyig szerethetők. Vannak talán nehezebb, több gondolkodást igénylő művei, de alapvetően a hangvétele közérthető és könnyed, a mélységei pedig átérezhető képet festenek az általa feszegetett témákról. Olvassuk, ismerjük meg őt, aki ránk hagyta kincsét, melyet töretlen kitartással hozott össze kihívásokkal teli élete során.

Igyál, a többit majd hozza a bor.” (Hamvas Béla: A bor filozófiája)

2 megjegyzés:

  1. Hamvastól ez a kedvencem. Örülök, hogy felfedezted magadnak, hogy írsz róla.
    "Vajon kinek és miért „köszönhetjük” ezt a változást és miért hallunk egyre kevesebbet például az alföldi borokról? "
    Ez marhaság. Aki figyel, és túllát a Frittmannon, aki egyre nagyobb sztár, és nyafog, panaszkodik, hogy emelhesse az árait, ott vannak sokan és hallatják a hangjukat. Kár, hogy Te nem hallod!
    Csak néhány: Köpcös, Varga Árpád, Font Sándor(nem a politikus), Béla Zoltán...

    VálaszTörlés
  2. Az írás suliba készült, ezért nem teljesen az én véleményemet tükrözi, kicsit rá van színezve a tanár kedvéért.

    VálaszTörlés